Dalokkal - a drog ellen

Rendhagyó konferenciát rendezett "Szabadon élj!" címmel a droghasználat megelőzéséről április 2-án a Jövőbarát Alapítvány a SYMA rendezvénycsarnokban.

Az ország több szegletéből - többek között Budapestről és környékéről, Pécsről, Debrecenből és Békéscsabáról - érkezett családsegítők, védőnők, orvosok, pedagógusok, lelkészek és egyéb érdeklődők közösen kerestek megoldást a kábítószer-fogyasztást helyettesítendő alternatívákra. A konferenciát a Jövőbarát Alapítvány erkölcsi támogatói, Barabás Éva és Pindroch Csaba vezették. Az első részben bemutatkozott öt, a témában több éve dolgozó civil szervezet: Kapocs, DrogStop Egyesület, Vargabetű Klub-Műhely Egyesület, Tiszta Jövőért Alapítvány, Jövőbarát Alapítvány. Kiderült, hogy bár „Mindenki másképp csinálja”, de egy ügyért, a megelőzésért dolgoznak.

 

Az egyes bemutatkozó előadások között a "Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról" című musical énekes-táncos jelenetit adta elő a Földessy Margit Stúdió és a Jövőbarát Alapítvány fiataljainak erre a célra egyesített csapata.

 

Alternatívák a drog ellen

 

A második részben kötetlen kerekasztal beszélgetések alakult ki, a meghívott vendégek, Hrutka Róbert zenész, Németh Zsolt kriminológus, Oláh László rendőr százados, a civil szervezetek képviselői és a hallgatóság között. A résztvevők úgy gondolták, hogy a széthullott társadalomban jó lenne mindenkit átitatni a "Szabadon élj!" gondolatával, a mindenféle függőség, mesterséges kábítószerek befolyása és uralma nélküli élet fontosságával.
Ajánljuk mindazt, ami hiányzik a mai fiataloknak: az összetartó közösséget, a családias hangulatot, a sportot., a lélekemelő színházi előadásokat, a zenét, és minden olyan programot, elfoglaltságot ami kiemel a megszokott elszürkült mindennapokból. De mindenképpen itassuk át odafigyeléssel, szeretettel.

 

 

Egy érdekes demonstráció

 

Délután a Kísértés Bűnbarlangja várt a meghívott vendégekre. Az Országos Bűnmegelőzési és Közrendvédelmi Kht által rendezett programon a bibliai bűnökre csábították vagy épp figyelmeztették a résztvevőket. A bejáratnál kialakított ravatal egy nyitott koporsóval riasztó képpel fogadta a belépőket, mondván "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!".
A kártya és kockavető asztal a kapzsiság, a csokoládékülönlegességek kóstolója a falánkság bűnére csábított. Mindenki kipróbálhatta a hazugságvizsgáló gépet, a tömegben cirkáló rendőrök pedig szúrópróba-szerűen szondáztatták meg a híres vagy kevésbé híres megjelenteket. Bárki készíttethetett "gyorshajtásfotót" saját magáról, tesztelhette KRESz-tudását, beülhetett egy jóshoz, vagy rajzoltathatott portrét a jelen lévő grafikussal.
A színpadon ezalatt - Forgács Gábor vezette a műsort - a Zserbó együttes (az Operettszínház fiatal stúdiósai), majd Mága Zoltán és az "Angyalok" szórakoztatták a közönséget.

 

Az est végén rendezett koncert - melyen fellépett az UFO, a Shy Guys, a Hip Hop Boys, Sipos F. Tamás, Ördögh Alexa és a Bestiák - bevételét a Jövőbarát Alapítványnak ajánlották fel a szervezők.

 

 

Köszönjük a támogatóknak:
Axelero
Féda Kereskedelmi KFT
Kaszásdülői Júlia Virágbolt
Földessy Margit Stúdió