2007-ben indult az akkori Jövőbarát Alapítvány vadiúj programja, ami az akkor már 15 éve futó Éjféli Sportot egészítette ki. Onnantól már a fiatalabbak is bejöhettek, és nem csak hétvégén, hanem minden hétköznap. Vajon hány generáció nőhetett fel azóta? Büszke vagyok rá, hogy 2008 óta kísérhetem a KRÉM, de leginkább az oda betérő gyerekek és fiatalok sorsát. Én is jócskán fiatal voltam még, mikor egyetemi gyakornokként Jövőbarátossá váltam, és nagyon úgy tűnik, hogy ha minden jól megy, még nagyon sokáig az is leszek. Nem tudom, hány fiatalt ismertem meg az évek során, vagy hogy mennyi szendvicset kentem meg, esetleg hogy mennyi szettet játszottam összesen. Ahogy azt sem tudom megmondani, hogy mennyi mindent tanultam sorsokról, lélekről, a civil létről, és arról, hogy a segítés nem csak nemessé tesz, hanem amikor a sajátommá válik egy ügy (ami velem nagyon hamar megtörtént), akkor hirtelen nem érdekel, ha kérni kell, ha támogatásért kell kopogni, vagy ha áldozatokat kell hozni.
Hálás és büszke vagyok, hogy a KRÉM 18 évéből 17-et közelről végigkísérhettem. Hálás vagyok, hogy nagyszerűbbnél nagyszerűbb emberek álltak és állnak be e mögé a remek közösségi tér mindennapjainak működése mögé. És persze minden, megszámlálhatatlan fiatalnak hálás vagyok, akivel valaha találkoztam a KRÉM-ben, mert velük együtt tudtuk gyakorolni az elfogadás, békesség, szeretet, barátság, játékosság és humor fontosságát. Nélkülük csak elmélet lenne.
Éljen a KRÉM, éljenek a fiatalok!
És hogy megmutassuk, milyen büszkék vagyunk erre a közösségi térre, 2025. május 31-június 1. között készülünk egy 24-órás élmény nappal, pingponggal, hullahoppal és mindenféle klassz programmal. A térre is kitelepülünk, ha esik, ha fúj, mert lesz egy gyorsan felállítható sátrunk, ami megvéd, és még passzol is a hamarosan elkészülő új logónk színeihez.
Várunk minden korosztályt erre a 24 órára, játékkal, élményekkel, jó kedvvel és finomságokkal!
Mert soha nem a számok határozták meg a KRÉM sorsát, hanem az a megrendíthetetlen ügy, hogy nem unatkozhat egy gyerek sem, nem lehet szomorú egy gyerek sem és nem maradhat éhesen egy gyomor sem.
Mély fájdalommal köszönünk el egyik legrégebbi oszlopos tagunktól, kollégánktól, a Jövőbarát pingpong edzőjétől,
Schwarcz Sándortól,
aki 2024. május 2-án, 70. életévében elhunyt.



Őszinte részvétünk szerető családjának.
Sanyi, Kapitány, nem felejtünk el!
Nyugodj békében...
(További fotók >>>>>)
Október 6-án pénteken egy csodálatos délutánt tölthettünk a közeli általános iskolában!
Társasjátékokkal, Sport PohaRak kihívásokkal és kedves önkéntesünk, Péterfi Katalin, Miss Kay Hoops jóvoltából hoopdance workshoppal készültünk a lelkes és kíváncsi fiataloknak.





Köszönjük, hogy ilyen kreatívan és aktívan játszottatok velünk! Találkozunk még!
Szeptember 28-29-én garázsvásárt tartottunk a KRÉM-ben!
Adományért cserébe még használható, értékes darabokat árusítottunk ki a tömött raktárainból, amik már régóta porosodnak nálunk, de a helyi közösségnek annál nagyobb örömöt tudnak okozni.

Köszönjük a támogatást! A befolyt összegből az egyik beázás miatt nem túl szép belső falunkat fogjuk újrafesteni és valamilyen fiatalos mintával megbolondítani!
A Jövőbarát Egyesületnél hiszünk benne, hogy a folyamatos fejlődés, szakmai kíváncsiság segít bennünket, hogy hitelesek és sikeresebbek legyünk az ifjúsági munkában.
2023. szeptember 4-7-ig volt szerencsém az Erasmus+ támogatásával részt venni egy dublini képzésen. Igyekszem minél több hazai, szakmámhoz kapcsolódó tréningre eljutni, azonban külföldi tréningen még nem jártam ezidáig.

A képzésre nagyon vegyes tapasztalatokkal, sokszínű, ám nagyon lelkes és kiváló szakmai csapat állt össze. Az első napokban a felkereső ifjúsági munkának a fogalmát jártuk körül - különböző nemformális pedagógiai módszereket alkalmazva kapcsolódtunk egymáshoz-, hogy megismerhessük, milyen külföldi jó gyakorlatok, tapasztalatok vannak Európa szerte. A közös alapok megteremtése után két helyi ifjúsági házat látogattunk meg Dublinban, ahol az ifjúsági munkások komoly kihívásokkal néznek szembe nap, mint nap, hogy segítsék a helyi kallódó, kevesebb lehetőséggel rendelkező, olykor bántalmazott és szerhasználó fiatalok közösségét.
A tréningen rengeteg izgalmas módszerrel találkoztam, fontos szakmai kapcsolatok születtek, amik reményeim szerint átültetve, kicsit Óbudára szabva segíteni fogják az itthoni munkámat és gazdagítani fogják a helyi ifjúsági munkát is.
A továbbiakban mindenkinek ajánlani tudom, hogy jelentkezzen Erasmus+ tréningekre, hiszen csodás helyekre és fantasztikus szakemberek közé lehet eljutni, ami csak építi a szakmai és emberi mivoltunkat!